Agamemnon

...

Csíki Játékszín

Rodrigo García - AGAMEMNON

Csíki Játékszín, Nagyszínpad, 70 perc, 14+

img-173
img-174
img-175
img-176

Rodrigo García a kortárs színházcsinálás egyik legradikálisabb kérdezője, aki a kapitalista fogyasztói társadalomban megtapasztalható egyéniségvesztés, elembertelenedés problémáit eufemizmusoktól mentesen veti fel. A monodráma főhőse a homo consumens szorongó, elidegenedett, nyugtalan, vásárlási és fogyasztási mámorban elragadtatott figurája, akik mindannyian vagyunk, amint belépünk egy szupermarketbe vagy útszéli KFC-be.

Az előadás a performansz határát súrolja, az alkotás és befogadás, a színész és a néző közötti határ átlépésére tesz kísérletet, miközben a befogadót szimbólumokkal és harsány képekkel bombázza, akárcsak a mindennapok.

Szereposztás:
Fekete Bernadetta
Puskás László

Fordító: Veress Albert
Az eredetivel összevetette: Budaházi Attila
Díszlet- és jelmeztervező: Ruxandra Manole
Zenei aláfestés: Alejandro Durán
Produkciós vezető: Keresztes Szabolcs
Plakátterv: Csillag Péter
Képzőművészek: Keresztes-Nyirő Anna, Kreuzer Emmy, Nagy Réka, Székely Hanna
Ügyelő: Kraft Noémi
Világosító: Hátszegi Ákos
Hangosító: Szép Szabolcs
Rendező: Alejandro Durán


Filozófus(ok) a KFC-ben – Unscene Pen

Miután megnéztem az Alejandro Durán rendezte Agamemnon című előadást a Csíki Játékszínben, egyenest rohantam az útszéli gyorsétterem irányába. Akik látták az előadást, azok most nyilván csalódtak bennem: „enyje-benyje”. De arra kérek mindenkit az dobja az első szemét-galacsint, aki soha nem evett gyorsétteremben. No, látod! A történetem úgy folytatódik, hogy amikor végre kivártam a soromat és megkaptam a rendelést, meg kellet állapítanom, hogy nem elvitelre kértem (kegyes hazugság), de mivel egy igazán rohanó és türelmetlen társadalomban élünk, nem szerettem volna ezzel is húzni az időt, ezért úgy döntöttem, hogy elindulok vissza a szállásra a megrakott tányérral a kezemben. Voltak emberek, akik furán néztek rám, én pedig kötelességemnek éreztem, hogy még jobban megmutassam nekik, amit a színházban is láttam, ezért egy-két falatot még el is fogyasztottam útközben. Hogy miért is írom le perverz módon, hogy hogyan vacsoráztam meg? Mert az előadás, amit láttam, pontosan az ilyen örökké siető embereket akarja megszólítani, mint amilyen én is vagyok. A Rodrigó García monodrámáján alapuló előadás, letisztult és közvetlen eszközökkel dolgozik, és pont ezért tud hatni. A színésznő, (Fekete Bernadetta) természetesen játszik, annak ellenére, hogy a figurája egy örökösen káromkodó, feszült nő. Véleményem szerint kifejezetten jól kezeli az interaktív részeket és figyelmes a nézőkkel. Ahogy haladunk egyre inkább biztosak lehetünk benne, hogy ő maga is egy áldozat, aki teljes szívéből vágyik arra, hogy megtalálja a nyugalmat. A nézőket egy bevásárlóközpont és kartonváros térben helyezik el, ami különböző márkák logóival van körülvéve, valamint kicsi részlegekbe ültetnek, így mindenkinek meg van az elkülönített tere, amiből az előadás interaktív voltával ki szeretne minket mozdítani. Körülöttünk olyan termékek, amelyeket mi maguk nap, mint nap megvásárlóunk a szupermarketekben. A kivetített kamera felvétel segít követni a főszereplőt, aki kényszeres vásárlási lázban ég. Végig nézzük, hogyan pakolja bele a három bevásárlókocsiba egyik terméket a másik után. Vajon manapság hány biztonságiőr lát hasonló jelenséget? Hiszen az internetnek köszönhetően azonnal tudjuk a lefrissebb híreket, hogy vírus van, éhezés és háborúk, ennek ellenére hajlamosak vagyunk legalább ugyanakkora tragédiaként megélni, ha egy világsztár megcsalja a másikat. Még egy KFC-étterem dolgozóinak és vendégeinek is meglehet a maga véleménye arról, hogy milyen sok szemét vesz körbe minket, gyárthatjuk a különféle összeesküvéselméleteket, hibáztathatunk másokat vagy egymást, vagy valami  rex ex machinát, de mégiscsak kell nekünk az a hamburger, mert újra és újra éhesek vagyunk.

Tolnai Barbara Julia
III. év teatrológia

...