Monodráma. Két szereplővel? Igen. Hisz minden monológ tulajdonképpen két fél között hangzik el: én, aki beszél, és én, aki hallgat. „Gyermekkoromban oly sok esztendeig hallgattam, hogy később sose tanultam meg beszélni. Én vagy hazudni tudok, vagy hallgatni.” Encsy Eszter felnőtt, sikeres színésznő, akiben kiirthatatlanul ott él a meggyötört sorsú gyerek. Encsy Eszter áldozat. Encsy Eszter gyilkos. Encsy Eszter a mindannyiunkban élő sértettség és gonoszság. Két pólusa nem a jó és a rossz, hanem kép és tükörkép. Hiszek neki? Elfogadom? Ellenállok? Saját magam partnere, bilincse vagy korbácsa vagyok? Mi tesz önmagammá? Egy másik ember? Angéla? El tudom fogadni az igazságot?

Felkavaró történet egy többszörösen kihangosított vallomásban.

Szereposztás:
Kovács Kata Milla e.h.
Pascu Tamara e.h.

Dramaturg: Purosz Leonidasz e.h.
Zene: Szászi Petra m.v.
Rendező: Becsey-Imreh Noémi e.h.

Az őz – Unscene Pen

Az Unscene negyedik napján két előadást is láthattunk a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóitól. A délelőtti Máthé Rozália rendezte Az összecsukható nagymama című bábelőadás után, a csíkszeredai (és nemcsak) közönség egy Szabó Magda regényadaptációt is láthatott Becsey-Imreh Noémi rendező szakos hallgató interpretációjában. Az előadás a regény eredeti, Az őz címet viseli.

Monodrámává alakították az egy nagy monológból álló regényt (dramaturg: Purosz Leonidasz), és sajátos megoldással két színésznő közösen szenvedte végig Encsy Eszter önző és irigy történetét. Kovács Kata Milla és Pascu Tamara színész hallgatók együtt játszották a traumatizált kisgyerekből sikeres színésznővé cseperedett gyilkost. És az áldozatot. Két különböző előadásmódban láthattuk ugyanazt a meggyötört karaktert. Egyik szőke, másik barna, egyik magas, másik alacsony, egyik klarinéton és trombitán játszik, másik furulyázik, egyik sír, de a másik nem nevet, hanem tébolyodottan rángatja a szufitákat, miközben megtudjuk, hogy az Angélától elcsábított őz tragikus halála után most az Angélától elszeretett férfit is baleset érte.

A két színésznő játéka eltérően hat a nézőkre, az érzelmekre vagy épp az előadás humorát adják át másképp, de mégis tökéletes szinkronban simulnak egymás energiáira. Szimultán skandált szövegeik duplán rendítik meg és rettentik el a saját életén elgondolkozó nézőt, aki az egyszerre csilingelő, vagy egymást kiegészítő női hangok bűvöletétől meg is feledkezik arról, hogy tudatosan kövesse, hogy ki melyik karaktert játssza épp. Szerep- és szituációváltásnál Szászi Petra meghívott vendég zenéjére megkoreografált átöltözéseket figyelhettünk meg, amint a két színésznő egymást segítve újabb és újabb karaktereket – vagy épp csak az idő múlását – jelző ruhákat húznak elő a négy bőrönd valamelyikéből. 

Encsy Eszter ebben a feldolgozásban kétszer szenved a saját és a társadalom önzőségétől. Szeretne szeretve lenni, mint Angéla, szeretne egy őzet, mint Angéla, de nem szeretné, ha meghalna Angéla testvére, Emil. Mégis meghal. Angéla mégsem szenved, úgy ahogy Eszter szeretné. Eszter szeretné, ha Angéla meghalna. De azt is szeretné, ha Angéla férje halna meg. Meg is hal. Eszter örül neki, de majd belehal bánatába. De Eszter mégsem mond semmit, mert ő kiskorától nem tud beszélni, csak két HÁt tud: hazudni, vagy hallgatni.

Bács Noémi (Noja)
III. év teatrológia, BBTE