„Lesz benne néhány boldogtalan sorsú ember, szenvedély, humor, vérfertőzés és gyilkosság.” (Pintér Béla)
A Parasztoperát pontosan húsz éve mutatta be Pintér Béla és társulata, az ősbemutatót követően Mohácsi János többször is megrendezte, legutóbb a marosvásárhelyi színin. A görög tragédiát idéző balladisztikus történet népdalokból ihletett zenével játszik az emberi lélek húrjain, egy ízig-vérig Mohácsi-előadásban, hozzáadott csendekkel, színészi játékokkal, kórussal és könnyes nevetéssel.
„Remélem, azért könnyezni fognak. Szerintem nevetni is. A kettő szeretem, ha együtt jár.” (Mohácsi János)
Szereplők:
Boros Bence
Göllner Boróka
Németh Kristóf
Pánczél Lilla
Renczés Viktória
Szabó Fruzsina
Radu Enrik
Varsányi Szabolcs
Vlasich Máté
Énekkar: Becsey-Imreh Noémi, Csiky Csongor Ábel, Drunek Sára, Elek Ágota, Erőss Noémi, Hajas Krisztián, Homlok Bertalan, Kernetzky Hanna, Kovács Kata Milla, Mihály János, Molnár Gergely, Nagy László, Nagy Tímea, Sipos Áron, Stoian Antonia, Szentmártoni Júlia, Tóth Kristóf Zsolt
Zenekar: Fazakas Attila, Fülöp Alajos, Kostyák Márton, Major Zalán, Strausz Imre-István
Látványterv: Balázs-Bécsi Anna, Égei Emília, Olti Angyalka, Pál Alexandra, Váradi Tímea
Segédrendező: Ricz Ármin
Karmester: Strausz Imre-István
Zenei vezető és koreográfus: Kovács Márton
Segédkoreográfusok: Adorjáni Kincső, Baróti Krisztina, Ferencz Evelin, Pósa Fruzsina
Rendező: Mohácsi János
Parasztopera ‒ Unscene pen
Mohácsi János sokadszorra nyúl Pintér Béla Parasztoperájához, úgy tűnik, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen rendezett előadás azt igazolja, a darabot továbbra is érdemes játszani, sőt, újabb és újabb társulatok tudnak eredményesen megbirkózni a feladattal.
Az opera szerkezete, illetve a szöveg és a műfaj, az énekbeszéd, az erdélyi magyar népzene és a barokkos és rockos elemek kontrasztja önmagukban megteremtenek egy abszurd, ironikus alaphangot, amely a színészi játékban tud kiteljesedni. A kilenc színész (Boros Bence, Göllner Boróka, Németh Kristóf, Pánczél Lilla, Renczés Viktória, Szabó Fruzsina, Radu Enrik, Varsányi Szabolcs és Vlasich Máté) a nézőtér két szélén elhelyezkedő énekkarral kiegészülve bátran veszi birtokba a Csíki Játékszín nagyszínpadát, annak ellenére, hogy a terem akusztikája kihívást jelenthetett. A zenére és egymásra való gyors, pontos reakciók és a ritmusbeli váltások humorának kijátszása jól összehangolt társulati munkáról árulkodik.
Az esküvővel nyitó, vérfertőzéstől, kivándorolt fiútól/testvértől, rossz házasságtól és pálinkától hemzsegő történet nevettetve fedi fel a család múltjának egyre mélyebben eltemetett rétegeit, amíg végül elérkezünk a fiúgyilkossághoz. Balázs-Bécsi Anna, Égei Emília, Olti Angyalka, Pál Alexandra és Váradi Tímea látványterve egyszerű és letisztult, egyszerre idéz paraszti világot és a disszidált idősebbik fiú fényképével és a középen elhelyezkedő ajtóval egy másik, múltbéli vagy képzeletbeli réteget. A jelmezek egyfajta időtlen, szereptípusokhoz is köthető esztétikát követnek, megint csak keverve a másik világ, a magyarból amerikai „kovbojjá” lett figura mitizált és felnagyított képével.
Pintér Bélához képest Mohácsi János rendezése valamivel hosszabb, a szünetek, kitartott pillanatok feszültsége méginkább kiemeli a komikum és a tragikum bizarr együttes jelenlétét. Az előadás végig nevettet, miközben egyre jobban megdöbbent, mígnem eljut a mellbevágó végkifejletig.
Keresztesi Borbála
BBTE, Kolozsvár, III. év, Teatrológia
