What makes us human? Ez a kérdés volt a kiindulópontja Schneider-Lőnhárt Csenge introspektív kutatásának, melynek fókuszában az életünkben erősnek megélt érzelmek álltak. Ugyanezt a kérdést teszi fel a közönségnek is ez a nem szokványos térben kialakított hangperformansz, ahova a művész a résztvevőket közös játékba invitálja.
A nézőknek lehetőségük adódik arra, hogy a kiindulópontként szolgáló kérdésre saját válaszokat adjanak miközben interakcióba lépnek a művész által kialakított barátságos környezettel.

Egy ülés hossza 1 óra 10 perc. A résztvevőknek szükségük lesz okostelefonra és fülhallgatóra. Amennyiben valakinek nem áll módjában fülhallgatót és okostelefont hozni, azt jelezze az playdateqrfest@gmail.com e-mailcímen, és biztosítunk számára egyet. A Playdate időtartama alatt a résztvevők le kell majd húzzák a cipőjüket, meleg zokni viselése ajánlott.

Schneider-Lőnhárt Csenge 1998-ban született Budapesten. A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban végzett 2016-ban, majd a Színház és Film Kar színművészet szakán tanult. Jelenleg a Színház és Film Kar színművészet mesterképzésén. Önkéntesként különböző fesztiválokon vett részt, többek között a temesvári TESZT Fesztiválon, a kolozsvári Interferenciák Fesztiválon és a nagyváradi HolnapUtán Fesztiválon. Jelenleg a Tranzit Házzal működik együtt különböző interaktív programok és gyerekfoglalkozások keretében.
Partnerek: ZIZ – Art and Social Area, Fabrica de Pensule.

Alkotó: Schneider-Lőnhárt Csenge

Fesztiválra pihenni járni? – Unscene Pen

Lehetséges és személy szerint mindenkinek ajánlom az élményt. Itt van példának okáért Scheinder-Lőnhárt Csenge auditív performansza a Playdate, amelyet az UNSCENE negyedik napján játszhattunk végig. Az első hangfelvétel hallgatása közben a hagyományos színházi formákhoz szoktatott nézőnek pillanatra görcsbe rándul a gyomra, hiszen megtudja, hogy interaktív performanszra lép be mindjárt. 

Az alkotó a tér nagy részét elfoglaló fehér papír közepén ülve várja játszótársait és hallgatóságát, a papírlapot plüssfigurákból rögtönzött kerítés szegélyezi. Valódi játszószobába történik a belépés színes ceruzával, építőkockákkal, kisvonatokkal és hozzájuk tartozó sínnel, végül pedig a legfontosabbal a gyerekekkel. Ebbe a szerepbe a nézőt invitálja meg, aki szabadon mozoghat a térben és bármit felhasználhat, amit ott talál miközben készülékén hallgatja az alkotó elmélkedéseit. A cselekvésekben a gyermekkort idéző atmoszférát olyan komoly témákkal ellenpontozza, mint a globális felmelegedés vagy éppen a kapcsolatok, mindig ügyelve arra, hogy időt adjon egy kellemes dal mellett a téma emésztésére és lezárására. 

Bár nem megszokott a forma, amely a performansz műfaji sajátosságaiból is adódik nagyon hamar megtörtént a bevonódás. Nem kellett kérlelni az embereket, persze nem is volt céljuk ráerőltetni az interakciót a nézőkre, hogy megtöltsék a papírlapot. Jóleső érzés volt figyelni, hogy rajzokkal, várakkal, különböző plüss figurákból készített konstellációkkal telik meg a papírlap. De még jobb volt azt látni, ahogy kapcsolódni kezdtek az emberek a saját kis projektjük révén, volt, aki a félig felépített autópályát rajzolta tovább, de olyanok is akadtak, akik a papírra üzengetve ismerkedtek meg. 

Számomra egy kiszakadást jelentett a pörgésből, egy megpihenési rítust, amelyet a hangfelvételek által az alkotó moderált, néha emlékeit mesélve és az emlékek formáit és jelentőségét boncolgatva, de akár a hallgatóknak feltett kérdésekkel, amelyeken elmélázhattunk. Egy hangsúlyos jelenet, ami kimaradt a valaki által építőkockákból felépített vár ledöntése, ami megfordult a fejemben, aztán úgy döntöttem, hogy túlságosan kényelmes ez a béke, amit kaptunk. De ha lehetőségem adódik még egyszer megpihenni ezen a különleges performanszon, akkor nem mulasztom el.

Csog Brigitta 
III. év, teatrológia, BBTE